top of page
20230316_102713_01_01.JPG

Hobbiból hivatás

Óvodás koromban fogalmazódott meg bennem, hogy a méret a lényeg. Persze szigorúan a gépjárművekre értve! Óriási lelkesedéssel és csodálattal figyeltem a kamionokat az utakon, minden szerelvénynek megszámoltam, hogy hány keréken gurul és vágyakozva néztem fel a titokzatos fülkéjükre. Kisiskolás voltam, amikor alkalmam nyílt beülni egy nemzetközis szerelvény fülkéjébe, sőt, a vezetője el is vitt egy kis körre. Ott megpecsételődött a sorsom, elhatároztam, hogy kamionsofőr leszek. Majd, amikor a második iskolai osztálykirándulásunkon ellátogattunk egy vadasparkba, magammal vihettem a család fényképezőgépét egy 24 „kockás” filmmel. A fotók előhívása után érdekes módon négy fénykép szólt az állatokról, a többi pedig arról az autóbuszról készült, amellyel utaztunk. Ide nyúlnak vissza tehát a későbbi karrierem gyökerei. Végül ugyanis nem lettem kamionsofőr, legalábbis hagyományos értelemben nem. Az ezredfordulón egyetemistaként elkezdtem cikkeket írni egy teherautós szaklapba, hamarosan már főállásban végeztem ezt a munkát, a második mérnöki diplomám megszerzése után pedig 2002-től főszerkesztőként folytattam a szakújságírói pályát. Így a kamionos életforma árnyoldalaitól mentesültem, mégis havonta több napot teherautók és buszok tesztvezetésével tölthettem, sőt, személyautókat és motorkerékpárokat is teszteltem. Munkám szerves részévé vált a járművek fotózása, emellett járműipari szakfordításokat is vállaltam angol és német nyelvről magyarra. A tehergépkocsik és autóbuszok tesztelésekor rendszerint egy gyári demósofőrt is kaptam a járművek mellé, akiktől rengeteg járműtechnikai, illetve vezetéstechnikai ismeretet szereztem. Az évek során egyre erősebbé vált bennem a késztetés, hogy ezt a folyamatosan gyarapodó tudást és tapasztalatot másoknak is továbbadjam a fenntartható közúti közlekedés megteremtésének jegyében, ezért 2020-tól elkezdtem vezetéstechnikai oktatással is foglalkozni. Személyautósoknak és hivatásos teherautó-, illetve buszvezetőknek tartok a biztonságos, illetve hatékony járművezetésről elméleti és gyakorlati oktatásokat. Ennek kapcsán már több oktatófilmet és oktatóanyagot is készítettem, valamint közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyek szervezésében és lebonyolításában is rendszeresen részt veszek. Ma már ez a fő profilom, de a szakírói, illetve szakfordítói munkát sem engedtem el. A két terület kiválóan kiegészíti egymást, a szakírás során szerzett ismereteimet és tapasztalataimat jól tudom kamatoztatni a vezetéstechnikai oktatásban és fordítva. Ezért a 2025-ös év elején nagy örömmel fogadtam el a haszonjárműves újságírás hazai, sőt, nemzetközi szinten is igen elismert szaktekintélye, Boncsér Sándor megtisztelő felkérését, hogy munkámmal járuljak hozzá az etruckandbus.hu médiaoldal működéséhez. Chilkó Szabolcs etruckandbus.hu

Így kezdődött

1975-ben felvettek a Műegyetem Közlekedésmérnöki karára. Ahogy szinte mindenkinek, nekem is, mint előfelvételisnek, a katonasággal kezdődött a felnőtté válás. Harckocsi parancsnoki kiképzést kaptunk, ami miatt aztán végleg megpecsételődött a "nehéz" járművek iránti vonzalmam. Az történt, hogy a gimnáziumi évek alatt használt moped leamortizálása után pár hónappal, a kiképzésen már egy T 55-ös tank botkormánya mögött találtam magam. Jó nagy ugrás és maga a valóra vált álom! A 36 tonnás vasdarab, az 580 lóerős dízellel lehengerlő volt. De a legnagyobb dolog az volt, hogy a szolgálati idő alatt megszerezhettük a "B" és "C" kategóriás jogosítványt. 20 évesen, az egyetemi első év utáni nyári munka már egy hosszúplatós ZIL volánja mögött telt, 10 forintos órabérért leginkább jeget szállítottam. Azután már a szorgalmi időszakban is dolgoztam sofőrként, voltam taxis, tejipari, sütőipari áruterítő. Az első munkahelyem a BKV forgalombiztonsági osztálya volt – tetszett a buszok, a kötöttpályások világa -, majd 1983-tól a Hungarocamionhoz csábított a barátom. Ez volt a legjobb, ami történhetett velem akkor. Szakmailag és anyagilag is!

A kamionok közlekedésbiztonsága legkülönbözőbb területeire lett rálátásom. Helyszíneltünk, baleseteket elemeztünk, statisztikai módszerek mentén igyekeztünk a romló állapotokat javítani. A vállalati újságba cikkeket írtam és sofőr továbbképzéseken tanítottam. Mellékesként, munkaidőben "lábon" szállítottunk Mercedes teherautókat Németországból Magyarországra. Ezek egy gyorsszervízt követően mentek tovább Iránba, Irakba. Már volt iráni vízumom, amikor a projekt összedőlt, így nem mehettem végig a legendás keleti útvonalon. Minden esetre ez már hasonlított kicsit a kamionos életre.

A barátom cégénél ebbe igaziból is belekóstolhattam. A török fuvarok beértek egy beavató szertartással. Szinte természetes volt, hogy a cég támogatta a szakmérnöki tanulmányaimat. Igazságügyi műszaki szakértő lettem 1993-ban, s ez hozta a következő fordulatot. Pár év múlva a Hungarocamion átalakult, a mi alakulatunk megszűnt, utcára kerültünk... Szerencsére nekem ez egyáltalán nem fájt,  akkor már nyakig benne voltam a rendőrségi, bírósági rendszerben, így teljes munkaidőben szakérthettem. 2000-ben  újabb gyökeres fordulat következett. Visszatért az életembe az újságírás, a CAMION Magazin képviseletében rögtön a nemzetközi porondon találtam magamat. Fél éves próbaidő után teljes jogú tagja lettem az International Truck of the Year és International Van of the Year európai újságíró szervezeteknek. Ehhez kapcsolódott később a Pick-up és buszos zsűritagság is. Teltek az évek, arany idők és válságok tarkították a tevékenységet, de a lelkesedés, az utazás öröme, a jó közösség maradt.

A hazai helyzetem ellentmondásos volt, mindig is megmaradtam amolyan külföldi tudósítónak. 2023 végén sajátos helyzetbe kerültem, más választásom nem maradt, mint nagy levegőt venni és immár új felállásban folytatom a munkát, nyomtatott sajtótermék nélkül. Ez az én honlapom, mely mögött egyelőre egyedül állok helyt, de remélem hamarosan bővül a csapat.

​

Boncsér Sándor

etruckandbus.hu

Apám öröksége

 

Az biztos, hogy pici gyermekkoromban szinte mindig  állt valamilyen teherautó a házunk előtt. Még arra is emlékszem, hogy fagyálló híján esténként leeresztette a hűtővizet a Csepelből, s reggel melegvízzel töltötte fel. Apám sofőr volt, egészen addig, míg a szeme és az egészsége olyan mértékben romlott, hogy az orvosok már nem hagyták folytatni szeretett munkáját. Ő is a katonaságnál szerezte a jogosítványt, s maradt néhány fotó, amelyeken a 40-es, 50-es évek teherautó világa sejlik fel. Ezekből mutatok itt kettőt. Biztosan hozzájárult az ő életútja is ahhoz, hogy ennyire közel kerüljek én is ehhez a világhoz.

bottom of page