
A jövő furgonja már jövőre

A KIA az idei év januárjában Las Vegasban, a CES kiállítás keretében mutatta be a világnak azt a járműcsalád koncepciót, amellyel új területre merészkedik a koreai vállalat. A hír nem igazán ütötte át az ingerküszöböt itt Európában, pedig az egyik célkitűzés éppen itt, kontinensünkön megvetni lábukat ebben a szegmensben is. A kishaszongépjárművek világában próbálnak szerencsét, kizárólag a tisztán elektromos hajtásban elért tapasztalatokra alapozva. Azaz akkumulátoros járművektől van szó, a legkisebbtől a 4,25 tonnásig, amelyek még „B” kategóriás jogosítvánnyal vezethetők. A PBV (Platform Beyond Vehicle) rövidítés is utal rá, az egész projekt messze túlmutat egy „sima” járműgyártáson. A legkorszerűbb, környezetkímélő, moduláris jármű építés mellett a működtetéstől, a rakodástól, a szállítás hatékonyságának a növelésétől egészen az önvezető járművekig tart az újítások sora.
A KIA Europe vendégei voltunk Frankfurtban, a cég európai fejlesztési központjában. Abban a megtiszteltetésben részesülhettünk, mint az International Van of the Year szervezet újságírói, hogy pár nappal a hivatalos bejelentés előtt elsőként ismerhettük meg a szuper újdonság részleteit itt Európában. Az első pillanatokban arra gondoltunk, hogy ez egy elég merész ugrás az ismeretlenbe, ráadásul egy olyan szegmensbe, ahol már most is rengeteg a szereplő Európában. Másik oldalról viszont nagyon is természetes, logikus lépés, hogy kiterjesszék az elektromobilitás területén szerzett tapasztalataikat a legfeljebb is csak pár száz kilóval nagyobb tömegű, sok esetben lényegében egyszerűbb járművek építésében.

Sjoerd Knipping a KIA Europe elnökhelyettese (a képen jobbra) mutatta be a cég kontinensünkön betöltött szerepét, a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Azt emelte ki, hogy globálisan 2030-ra elérik az évi 1,6 milliós darabszámot a tisztán elektromos járművek (EV) gyártásában. Európa kitüntetett szerepet tölt be a világcég stratégiai döntéseiben, az elkövetkező 7 évben a folyamatos bővülés mellett 28,5 %-al több vevővel kalkulálnak. 2030-ban már 15 EV modell keresi a vevők kegyeit.. Melyek között lesz olyan is, amelyik az előkészítés alatt lévő európai gyárban készül majd.
A műszaki részletekről, a tervezés kulisszatitkairól Pierre-Martin Bos, a KIA Europe PBV igazgatója (a képen balra) adott tájékoztatást.
Akkumulátor kémia: Az NCM (nikkel-kobalt-mangán) továbbfejlesztése - az összetevők arányainak költséghatékony módosítása -, az előnyök kihasználása. Más technológiák kutatása, alkalmazása, többek között az LFP (lítium-vas-foszfát) adaptálása.
Töltés: Érdekeltek a fejlesztésben. Bár manapság már 700 ezer töltőpont van Európában, de ezek között mindössze 3824 az ultra-gyors töltő. 2030-ra 3,5 millió töltőfej áll majd rendelkezésre, s a tervek szerint ezek között már 17 ezer lesz a pár perc alatti töltést megoldó szerkezet.
Konnektivitás: Enélkül már nincs korszerű jármű. És belép a képbe a mesterséges intelligencia, amelynek például a jövő évben megjelenő PV5-ben is hangsúlyos szerepe lesz.
Mit is jelent a PVB megközelítés a KIA számára? A fenntartható mobilitási megoldások megkerülhetetlen alkotójává léphetnek elő. Vevőcentrikus fejlesztés, a jövő technológiáinak alkalmazása a módszertan, állítják, de mások is pont ezeket a szavakat mondják. Azonban, ha ránézünk a PV5-PV7 koncepció járművekre, hihetőnek látszik az ígéret. Azaz mind külsőségei, mind belső kialakítása különbözni látszik a jelenlegi európai szereplők járműveihez képest, nem kicsit, nagyon! A hajtáslánc, az akkumulátor technológiát lényegében ismerjük, a legújabb KIA SUV esetében, az EV9-ben ráadásul már intenzív tömegteszt zajlik az utakon. Mert ez az a terület, ahol már nem kell újat kitalálni. És jönnek intelligens megoldások, minden eddiginél nagyobb dózisban...
A bevezetés fázisai:
1 – 2025 – a PV5 piaci bemutatkozása már 2025-ben megtörténik – az idei IAA 2024 Hannover szenzációját sejtem -, a határozott ígéret szerint a koncepció járműhöz képest lényegében nem lesz korrekció. Érdekes a kategória abból szempontból is, hogy valahol az 1 és 2 tonnás Ford Transit közé pozícionálható, azaz a Customnál nagyobbra, de a „nagy” Transithoz képest kisebb hasznos terhelésre faragták. Egyszerre jön a személyszállító és furgon kialakítás, kétféle tengelytáv és magasság a méret opciók. Nagyon hamar társul majd a kategóriához a cserélhető felépítmény, a pillanatok alatti funkcióváltás lehetősége.
2 – 2027 – a PV7 bemutatkozása. Ez a Sprinter ill. társai versenytársa lesz, abból a szempontból is, hogy személyszállításra is alkalmassá teszik. A rendezvény meglepetés része volt, hogy az első teljes méretű koncepciót magunk is szemügyre vehettük. Hát semmihez nem hasonlítható, a merész külső és futurisztikus vezetőpozíció biztosan megosztó lesz, nekem nagyon-nagyon tetszik. A funkció és forma tökéletes kombinációja. Hogy milyen lesz vezetni, hogy viselkedik a valós forgalomban, az nagy kérdés…
3 – 2030-ban jön a legkisebb testvér, olyan ötletekkel, hogy például a nagyobb kocsikból emberi érintés nélkül kerülhet át a rakomány. Olyan műszaki, futómű kuriózummal, hogy azt 90 fokkal elfordítva kereszt irányban mozgatva lehet majd leparkolni.
4 – Az igazán merész tervek 2033-ra realizálódhatnak. Amikor a csúcs intelligencia és a robosztus kialakításból adódó elnyűhetetlenség, sokoldalúság találkozik majd.
A PBV gyár Koreában épül, illetve már biztosan bőven a nullás széria gyártása folyik, hiszen 2025-ben a 150 ezres teljes kapacitás kihasználására számítanak, ami aztán 2030-ban 300 ezerre bővül. Jó árral és a teljes tulajdonlás költségének optimalizálásával szándékoznak vonzó opciót kínálni nem csak ínyenceknek.