top of page

Renault Trucks elekromobilitás

Sep 11

5 min read

3

15

Kell az oxigén

A Renault Trucks az utóbbi években hatalmas léptekkel haladt előre  az elektrifikáció útján és mára  készen áll akár a távolsági fuvarozás igényeinek tisztán akkumulátoros-elektromos járművekkel való kiszolgálására is. A 650 kg-os elektromos kerékpár alapokra épülő kisáruszállítótól az akár 44 tonnás  E-Tech T (és C) szériáig az egyik legszélesebb, legváltozatosabb  kínálattal rendelkezik az európai piacon. Köztük olyan kuriózumokkal is mint a 16 tonnás Qxygen, amelyet kifejezetten a városi áruterítő feladatokra optimalizáltak és ami messze több, mint egy  villanyos teherautó. Igazi innováció!

A Renault Trucks rendezvényén voltunk Lyonban, a vállalat főhadiszállásán, ami  az International Truck of the Year újságírói számára kicsit több is volt, mint az átlagos látogatóé. A gyári tesztpályán vezethettük az Oxygen prototípusait, majd igazi kamionosokká avanzsáltunk, amikor egy-egy E-Tech T volánja mögött  megtehettük azt az útvonalat, amelyet egy projekt keretben tucatnyi járművezető tesz meg naponta oda-vissza, kétszer, még vagy 5 évig…. Mindkét jármű vezetési lehetősége különleges fénytörést kapott, hiszen két kategóriában is érdekeltek az ITOY 2025-ös trófeákért folyó versenyben. Ritka alkalom, hogy egy gyártó termékei mindkét szavazólapon ott vannak. (ITOY és Truck Innovation Award by ITOY) Már hiányoltuk is a legendás márkát, a  Renault Trucks utoljára éppen 10 éve, 2014-ben indult a T széria bevezetésével  Európa legrangosabb  sajtó által adományozott díjáért. Amit akkor meg is nyert! Akkor még szó sem volt az elektromobilitásról. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott.  Az International Truck of the Year 2025 díj várományosa szinte biztosan egy elektromos, jövőbe mutató  teherautó lesz és az E-Tech T  a kritériumoknak tökéletesen megfelel.



Oxygen projekt

Tavaly ősszel kezdte meg a Renault Trucks az Oxygen nevű, akkumulátoros-elektromos hajtású áruterítő teherautóinak a tesztelését. A 17 partnerrel közösen fejlesztett jármű eddig épített két prototípusa éppen az érkezésünk előtti napon kapta meg a típusengedélyt. Akár kezdődhetne is a sorozatgyártás, de erre még várnunk kell. Mert van néhány dilemma. Az egyik legkritikusabb, hogy fel tudja-e venni az árversenyt a hagyományos dízelesekkel. A másik nagy kérdés, kell-e ekkora méretű jármű a feladatra, hiszen éppen az idei év újdonsága az új Master E-Tech electric furgon, mely tökéletesen beteljesítheti a küldetést a zéró helyi károsanyag-kibocsátású zónákban. Csakhogy 1 Oxygen  éppen 4 Master szállítási képességeivel rendelkezik. Lényegesen kevesebb elektromos energia felhasználásával. És manapság az sem elhanyagolható szempont, hogy sofőrhiány van. Tehát nagyon is életképes lehet egy ilyen jármű megjelenése, különösen úgy, hogy a sofőrkiszolgálás valami egészem magas színvonalon valósul meg.  A süllyesztett fülkében a vezető pozíció a jármű mindkét oldaláról elérhető. Csakhogy itt a jobb oldalon olyan módon, hogy az irigylésre méltó. Kényelmes lépcsősor, tolóajtó és a biztonságos oldal! A teljes magasságában üvegezett  tolóajtó további előnye, hogy ott az elhaladó gyalogosok mozgását nem zavarja. Illetve egyáltalán  a jármű körülötti mozgás, az objektumok észlelhetősége kiváló, gyakorlatilag nincs holttér. Ezt  a kényelmes, jól kitalált sofőr pozíció mellett az optimalizált szélvédő, az oldalajtók üvegezése és a 360 fokos kamera rendszer képe biztosítja. A raktér elérésének megkönnyítése is a célok között volt. A külső megjelenés igazi különlegesség, aerodinamikai mestermunka. És a volán mögött sem csalódtam, igazi villanyautó, csendes, dinamikus, gyerekjáték a vezetés. A digitális műszerfal, a méretes középső monitor, igazi jövőbe mutató jármű képét festi fel.

S ha a sorozatgyártás még nem is eldöntött, de biztosan jön egy következő generáció. Mert 2025. január 1-től például a holland városok kijelölhetnek olyan határokat, amelyeken belül az áruszállítást csak elektromos járművekkel lehet megoldani. A Renault megállapodást kötött a több mint 700 élelmiszerüzletet birtokló Jumbo-val, Hollandia és Belgium második legnagyobb bolthálózatával, illetve az üzleteket áruval ellátó SVZ-vel. A megállapodás szerint hosszútávon tesztelik a Renault Oxygen, új hűtős változatát. Az elektromos teherautót kizárólag Amszterdamban használják majd, az ottani boltokba fog szállítani hűtést igénylő élelmiszereket, az elkövetkező fél évben.

 A pontosan tíz méter hosszú Oxygen, 2,6 méter széles, 3,8 méter magas és üresen 17,5 tonna. Maximális össztömege 26 tonna. A fülke mögé beépített három akkupakk összteljesítménye 282 kWh, amelyekkel 150 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel. Nem is kétséges, tökéletes  jelölt az ITOY által adományozandó Innovation Award 2025 trófeára!

 

E-Tech T (és C) – első generáció

 

2040-ig megtörténik a teljes átállás és ezt követően már csak elektromos járműveket gyárt majd a Renault Trucks. Ez csak félig önkéntes vállalás, mert a szabályozó környezet ki is kényszeríti majd ezt. De még semmi sem biztos, az EU döntéshozók, az iparág szereplőinek elbizonytalanodása látszik, az infrastruktúra építése sem halad a kívánatos ütemben, emiatt tolódhatnak a határidők. Egyelőre nincs szó más alternatívákról, például üzemanyag cellás  járművekről, de ahogyan udvariasan kitértek a konkrét válasz elől, folyamatosan „vizsgálják” a lehetőségeket. És ott van a háttérben a VOLVO, mint anyavállalat, ahol jó ütemben halad az elektromos hajtás fejlesztése. Kiinduló alapnak itt van rögtön az ITOY 2024-es győztes FH Electric. Hivatalos a VOLVO bejelentés, 2026-ban az újításoknak köszönhetően szintet lép a hatótáv, a várható 600 km nagyságrend közelít ahhoz a mértékhez, ami majd egyre kevéssé kényszeríti kompromisszumok kötésére a felhasználókat. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ugyanerre a csomagra hivatkoznak a Renault teherautó fejlesztő is, amikor a maguk 600 km autonómiájú járművük megjelenését prognosztizálják. De nincs ezzel semmi baj, az összeadott tudásokból csak jó sülhet ki!

És akkor már át is térek a fő attrakcióra, a vezetésre, az élményre, a rácsodálkozásra, ami egyre hétköznapibb történés az életünkben. Már megint egy 40 tonnás elektromos kamionnal veszek részt a forgalomban – most éppen Lyon vonzáskörzetében -, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.   Mégpedig egy minden ízében Renault formavilágot, vezetési kényelmet, vezetéstámogató rendszereket kínáló csodálatos jármű volánja mögött. Amely egyébként kapott egy kis ráncfelvarrást is a modernizáció jegyében, 115 milliméterrel nyúlik jobban előre, mint az eredeti „T” fülke. Ezt az újabb járműépítési szabványok engedik meg a jobb légellenállási tényező elérése érdekében. Ettől még dögösebb, tekintélyt parancsoló, ahogyan közelítek feléje. Hogy a jármű lelke, a hajtáslánc skandináv gyökerű, ki bánja… Bourg-en-Bresse a  Renault elektromos teherautóinak gyártó bázisa, innen indulok Lyon repülőtere felé. Verseny van, minden rezdülésem rögzítik valahol egy távoli számítógépen, a cél a legkisebb fogyasztás elérése. Ha lehet 100 kWh/100 km alatt! Amíg az autópályára elérünk sok a körforgalom és rengeteg az autó, ECO módban nyomom, de csak finoman, a fékpedált hanyagolom, Majd az autópályán 80 km/h-ra állítom az adaptív tempomatot, szerencsére nem akad lassabb jármű, s a kb. 80 kilométer suhanás szinte észrevétlen. A jármű gazdájával közös nevezőt húzunk rajongásunkban az elektromos haszongépjárművekért. Pont úgy gondolja ő is mint én, ha valaki egyszer egy ilyen jármű volánja mögé ül, soha többé nem akar zajos, dízeles vasparipát hajtani. Ja és az eredmény, az bizony ezüst érem, Martin a svájci barátom első etapja után még kicsit javítottam is a kocsink fogyasztásán és kétjegyű az én szakaszomon mért fogyasztás, 99 kWh/100 km. Megcsináltam! Tanulságos az összegző adatlap, különösen abból a szempontból, hogy az első helyezett visszatáplált energia mennyisége kiemelkedően magas volt, ez volt a titka a fölényes győzelemnek. Azaz nem lehet eléggé hangsúlyozni, a járművezető szerepe mennyire fontos a hatótávért folytatott küzdelemben.

 


A puding próbája

 

Az E-Tech T (és C) és a hagyományos T modell hátsó hidak Lyonban készülnek, majd  Bourg-en-Bresse -ben történik a beépítés. Ez jelentős szállítási igény, melyet pár hete egy 5 darabból álló E-Tech T flotta bonyolít le. 4X2-es vontatók, 22 tonna hasznos rakománnyal. Bár a fuvarfeladatot külső vállalkozók végzik, a megvalósítás valójában egy hatalmas, valós körülmények között lebonyolított kísérlet. Mégpedig nem is akármilyen, a „just in time” rendszerben a járművek maguk  a gördülő raktárak és maximum egy óra tolerancia van abban, hogy átadják a rakományt a gyárnak.  És működik, minden mozzanatát a projekt vezetői szemmel tartják, így házon belül van bizonyíték, nem kell gigantikus  hatótáv, jó szervezéssel már ma is eredmények érhetők el. Napi két fuvar, uszkve 360 kilométer. Egy töltés kevés, így kellett egy kis logisztika. Az éjszakai töltés után az első fuvar zökkenőmentes. Majd az üres járművek visszaérnek Lyonba, ahol egy töltőbázis került kialakításra, sofőr pihenővel. A 360 kW-os töltővel 45-50 perc és 80 % a töltöttség. A pihenőidőt is jól kitöltő sofőr indulhat a következő fuvarra. Az éves, járművenként 88 ezer kilométeres futás mellett 5 év alatt nyereséggel számolnak. (Az elektromos áram ára változása még persze bekavarhat, de ez is olyan tényező, amelynek monitorozása muníció lesz majd akár az ES-s döntéshozók számára is.)

Minden esetre ez  a példa is jól mutatja, az elekrtomobilitás megérkezett, már most az életünk része. Persze sok még a tanulnivaló, konstruktőröknek, gyártóknak, fuvarozóknak, sofőröknek, az energia szektor aktorainak, de jó lesz ez így!





Sep 11

5 min read

3

15

bottom of page