1975-ben felvettek a Műegyetem Közlekedésmérnöki karára. Ahogy szinte mindenkinek, nekem is, mint előfelvételisnek, a katonasággal kezdődött a felnőtté válás. Harckocsi parancsnoki kiképzést kaptunk, ami miatt aztán végleg megpecsételődött a "nehéz" járművek iránti vonzalmam. Az történt, hogy a gimnáziumi évek alatt használt moped leamortizálása után pár hónappal, a kiképzésen már egy T 55-ös tank botkormánya mögött találtam magam. Jó nagy ugrás és maga a valóra vált álom! A 36 tonnás vasdarab, az 580 lóerős dízellel lehengerlő volt. De a legnagyobb dolog az volt, hogy a szolgálati idő alatt megszerezhettük a "B" és "C" kategóriás jogosítványt. 20 évesen, az egyetemi első év utáni nyári munka már egy hosszúplatós ZIL volánja mögött telt, 10 forintos órabérért leginkább jeget szállítottam. Azután már a szorgalmi időszakban is dolgoztam sofőrként, voltam taxis, tejipari, sütőipari áruterítő. Az első munkahelyem a BKV forgalombiztonsági osztálya volt – tetszett a buszok, a kötöttpályások világa -, majd 1983-tól a Hungarocamionhoz csábított a barátom. Ez volt a legjobb, ami történhetett velem akkor. Szakmailag és anyagilag is!

A kamionok közlekedésbiztonsága legkülönbözőbb területeire lett rálátásom. Helyszíneltünk, baleseteket elemeztünk, statisztikai módszerek mentén igyekeztünk a romló állapotokat javítani. A vállalati újságba cikkeket írtam és sofőr továbbképzéseken tanítottam. Mellékesként, munkaidőben "lábon" szállítottunk Mercedes teherautókat Németországból Magyarországra. Ezek egy gyorsszervízt követően mentek tovább Iránba, Irakba. Már volt iráni vízumom, amikor a projekt összedőlt, így nem mehettem végig a legendás keleti útvonalon. Minden esetre ez már hasonlított kicsit a kamionos életre.

A barátom cégénél ebbe igaziból is belekóstolhattam. A török fuvarok beértek egy beavató szertartással. Szinte természetes volt, hogy a cég támogatta a szakmérnöki tanulmányaimat. Igazságügyi műszaki szakértő lettem 1993-ban, s ez hozta a következő fordulatot. Pár év múlva a Hungarocamion átalakult, a mi alakulatunk megszűnt, utcára kerültünk... Szerencsére nekem ez egyáltalán nem fájt,  akkor már nyakig benne voltam a rendőrségi, bírósági rendszerben, így teljes munkaidőben szakérthettem. 2000-ben  újabb gyökeres fordulat következett. Visszatért az életembe az újságírás, a CAMION Magazin képviseletében rögtön a nemzetközi porondon találtam magamat. Fél éves próbaidő után teljes jogú tagja lettem az International Truck of the Year és International Van of the Year európai újságíró szervezeteknek. Ehhez kapcsolódott később a Pick-up és buszos zsűritagság is. Teltek az évek, arany idők és válságok tarkították a tevékenységet, de a lelkesedés, az utazás öröme, a jó közösség maradt.

A hazai helyzetem ellentmondásos volt, mindig is megmaradtam amolyan külföldi tudósítónak. 2023 végén sajátos helyzetbe kerültem, más választásom nem maradt, mint nagy levegőt venni és immár új felállásban folytatom a munkát, nyomtatott sajtótermék nélkül. Ez az én honlapom, mely mögött egyelőre egyedül állok helyt, de remélem hamarosan bővül a csapat.

​

Boncsér Sándor

etruckandbus.hu