
Zöld futár és bátyjai
Következetesen halad a Ford Pro kishaszonjárművei villamosításában. Így a Barcelonában tartott sajtórendezvényen kipróbálhattam a vadonatúj Ford E-Transit Courier elektromos minifurgont, a Ford Transit Connect PHEV külső forrásról tölthető hibrid kompakt furgont és a Ford E-Transit elektromos nagyfurgon megnövelt hatótávú változatát.
Széles villamosított termékpalettával fogadta az International Van of the Year zsűritagjait a Ford Pro Barcelonában. Ezek közül persze a teljesen új E-Transit Courier állt a középpontban. Határozottan megnőtt elődjéhez képest, így már inkább csak besorolásában minifurgon, külső-belső méreteiben a korábbi generációs Transit Connect típushoz közelít. Ugyanis több mint 4,33 méter hosszú, tengelytávolsága 2,69 méter, magassága 1,85 méter, elődjénél 25 százalékkal tágasabb, azaz 2,9 köbméteres, 1,8 méter hosszú puttonyában pedig már két Euro-raklap is elfér. Ez az újfajta, helytakarékos hátsó felfüggesztéssel a kerékdobok között elért 1,22 méter szélességnek köszönhető. Az új, átrakó nyílással ellátott válaszfal esetén a raktér kapacitása eléri a 3,0 köbmétert és így akár 2,6 méter hosszú deszkákat, csöveket vagy egyéb hosszúkás rakományokat is szállíthat a jármű. Hasznos teherbírása is igen tisztességes, 0,7 tonna, ami tisztán elektromos létére különösen dicséretes, emellett pedig 750 kilogrammot is vontathat.

Hiszen a kis futár a padlójában 43 kilowattóra hasznos kapacitású lítiumionos akkumulátorcsomagot hordoz, amellyel 300 kilométer is lehet a hatótávja. Egy városi kisáruszállítónak ez általában több mint elegendő. Háztartási 230 voltos váltakozó áramú forrásról a 11 kilowattos fedélzeti töltővel 5,3 óra alatt pumpálható fel teljesen energiával, ám 100 kilowattos egyenáramú gyorstöltővel csupán 23 perc alatt feltölthető 80 százalékosra. Ilyen esetben 10 perc alatt körülbelül 100 kilométerre elegendő energia áramolhat az akkumulátorába. A jármű első kerekeit 100 kilowatt, azaz 136 lóerő legnagyobb teljesítményű villanymotor hajtja akár 290 newtonméter nyomatékkal. Ez bőven elégséges menetdinamikát nyújtott az üresen 1,55 tonnás és a tesztvezetésre még 240 kilogramm műterheléssel ellátott kishaszonjármű számára Barcelona forgatagában, illetve a környék kisebb településein éppúgy, mint a kanyargós hegyi utakon. A 145 kilométer/órában korlátozott legnagyobb sebességével pedig autópályán sem jelent mozgó útakadályt. Ezt a tempót nem volt lehetőség kipróbálni, de 110 kilométer/óra környékén még szinte szélzaj nélkül és könnyedén suhant a kis elektromos furgon.
A közel 100 kilométer hosszú, igen változatos tesztútvonalon mindvégig a nyugalom szigetének érződött a kifejezetten csendes jármű, a menüből bekapcsolható egypedálos mód pedig sűrű városi forgalomban és a szerpentineken egyaránt még könnyebbé tette a vezetését. Habár a gazdaságostól a sportosig több menetprogramot is kínál a típus, ezek között nem érződött lényegi különbség. A nem éppen kíméletes tesztútvonal végén még 150 kilométer hatótávolságot tartogatott a jármű közel 60 százalékos töltöttségi szint mellett, tehát a 300 kilométert átlagos terheléssel és menetkörülmények között biztonsággal tudja két feltöltés között.

A lapított aljú kormánykerék a lábteret, míg az elektromos rögzítőfék és a bajuszkapcsolóként megoldott irányváltó az ülések közötti tárolóhelyeket növeli, ahol még indukciós telefontöltőt is kialakítottak. A kor színvonalának megfelelően a teljesen digitális műszerpanel 12 colos és ugyanekkora a középkonzol érintőképernyője is, amelyen a Ford legújabb SYNC 4 rendszere fut egy logikus, könnyen kezelhető menüvel. Alapfelszerelése a vezeték nélküli telefontükrözés, előfizetéssel pedig valós idejű forgalmi adatokkal dolgozó navigáció is rendelkezésre áll.

Ráadásul igen gazdag biztonsági arzenál szolgálhatja a vezetőt és utasát. Többek között gyalogosokat és kerékpárosokat is érzékelő automatikus vészfékrendszer, tolatáskor működő vészfékrendszer és keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, intelligens adaptív sebességtartó araszolássegítővel, közlekedési táblákat felismerő rendszer, éberségfigyelő, oldalsó holttérfigyelő, valamint utánfutóval tolatást segítő rendszer is szerepel az opciós listáján. A gazdaságosság tekintetében pedig fontos kiemelni, hogy a modell kétéves, kilométer-korlátozás nélküli szervizintervalluma is hozzájárul ahhoz, hogy a karbantartási költségei 35 százalékkal kedvezőbbek a dízelmotorral hajtott változathoz képest.
Transit Connect PHEV

Egy méretkategóriával feljebb lépve a nemrég bemutatott Transit Connect külső forrásról tölthető hibrid változatát vitte el újdonságként Barcelonába a Ford Pro. Ebben a modellben most először az 1,5 literes EcoBoost benzinmotort egy önálló hajtásra is képes villanymotor és egy 19,7 kilowattóra hasznos kapacitású akkumulátorcsomag egészíti ki. Együttes legnagyobb teljesítményük 150 lóerő, maximális nyomatékuk pedig 350 newtonméter, amit egy hatfokozatú, kettős tengelykapcsolós automatizált váltó továbbít az első kerekekhez. A jármű így tisztán elektromosan 120 kilométert is megtehet egy teljes feltöltéssel, ami 11 kilowattos váltakozó áram esetén 2,5 órát, míg 40 kilowattos egyenárammal 80 százalékra 26 percet vesz igénybe. A modell háromféle menetprogrammal segíti az elektromos energia hatékony kihasználását. Az EV Now tisztán villanyos hajtást jelent, az EV Auto optimálisan egyensúlyoz a villanymotor és a benzines erőforrás használata között, míg az EV Later későbbre tartogatja az elektromos haladást, például egy nagy városhoz közeledve.

Ezt a modellt 10 colos teljesen digitális műszerpanellel és ugyanekkora középső érintőképernyővel szerelik fel. A 2,76 méter tengelytávolságú kivitel 3,1 köbméteres rakteret és 0,71 tonna hasznos teherbírást kínál, míg a 2,97 méter tengelytávolságú változat puttonya 3,7 köbméternyi árut nyelhet el és 0,76 tonnával terhelhető. A hibrid modell szervizciklusa két év vagy 30 ezer kilométer. A Transit Connect FlexCab modellben pedig a háromszemélyes második üléssor könnyen és gyorsan előre-, illetve felhajtva teljes magasságú válaszfalat alkot.
A Transit Connect PHEV csak elektromos üzemmódban is 330 newtonméter legnagyobb nyomatékot szolgáltat, így a benzinmotor nélkül is nagyszerű menetdinamikát nyújtott a tesztúton. Elektromos módban ugyanolyan kellemesen viselkedett, mint az E-Transit Courier. A gázpedállal kickdownt nyomva EV Now módban is azonnal bekapcsolódott a hajtásba a benzinmotor is, de ez inkább csak a zajszintet növelte meg, a gyorsulás dinamikájához nem tett hozzá érdemben. Így érdemes, amikor csak lehet, tisztán elektromos módban használni és erre 100 kilométer/óra felett is alkalmas. Irányváltások során pedig érződött a kettős tengelykapcsolós váltó némi hezitálása, lejtőn hátramenetbe kapcsolva hajlamos volt kicsit meggurulni előre.

E-Transit megnövelt hatótávval

Az idén 60 éves Transit elektromos változatának újdonsága pedig a nagyobb akkumulátorcsomaggal megnövelt hatótávú kivitel. Ez a modell a 89 kilowattóra hasznos kapacitásával kicsivel több mint 400 kilométert is megtehet két feltöltés között, vagyis 28 százalékkal többet, mint az E-Transit alapjárműve. Ráadásul a szériában beépített hőszivattyús fűtés hideg időben akár 10 százalékkal is bővítheti a hatótávot egy ilyen rendszert nélkülöző villanyfurgonhoz képest. A megnövelt hatótávú E-Transit 11 helyett 22 kilowattos váltakozó áramú fedélzeti töltővel rendelkezik, így kevesebb mint 6 óra alatt teljesen feltölthető, ám a 115 helyett 180 kilowattos egyenáramú töltőteljesítmény lehetőségével 37 helyett 28 perc alatt is elérhető a 80 százalékos töltöttsége. Ilyenkor tíz perc alatt 116 kilométerrel is növelhető a hatótávja. A hátul elhelyezett és a hátsó kerekeket hajtó 135 kilowattos, azaz 184 lóerős és 430 newtonméter legnagyobb nyomatékú villanymotor mellett egy 198 kilowattos, vagyis 269 lóerős változat is rendelkezésre áll, ezzel 341, illetve 320 kilométer a WLTP szerinti hatótáv a karosszéria méretétől függően.

Ugyanis az E-Transit 11 köbméteres L3H2 350 és 15,1 köbméteres L4H3 350 kivitelben is választható, előbbi 0,71, utóbbi 0,54 tonna hasznos teherbírással. Mindkettő legfeljebb 750 kilogrammos utánfutót vontathat. Persze fülke-alvázként is elérhető az elektromos Transit, 4,25 tonna legnagyobb megengedett össztömeg mellett akár 1,8 tonna hasznos terhelhetőséggel. A kategóriájában évek óta legnépszerűbb villanyfurgon, az E-Transit szervizciklusa két év kilométer-korlátozás nélkül, a nagyfeszültségű részegységeire pedig 8 év vagy 160 ezer kilométer garanciát vállal a kék oválos gyártó, akárcsak az E-Transit Courier esetében.
A tesztúton a megnövelt hatótávú E-Transit a 300 kilogrammos műterheléssel ugyanolyan kellemes élményt nyújtott, mint a most bemutatott kisöccse, ám a 269 lóerős villanymotor révén még megdöbbentőbb menetdinamika mellett. A fekvőrendőrökön és a szerpentineken kiválóan érzékeltette kedvező hatását a független hátsó felfüggesztése úgy a rugózási kényelem, mint a menetstabilitás terén. A menükben könnyedén elérhető beállításokkal pedig úgy személyre szabható akár az előkondicionálás, a töltés vagy éppen az intelligens vezetéstámogató rendszerek sokasága, mint a prémium-személyautókban.
A Ford Pro mindhárom villamosított újdonsága kitett magáért a barcelonai tesztvezetésen. Megmutatták, hogy a kék ovál elektromos kishaszonjárművei a kellemes és könnyű vezethetőség, illetve a helyileg nulla károsanyag-kibocsátás mellett a használati értékükben is rohamosan fejlődnek, beleértve az egyre életszerűbb hatótávolságukat, az egyre elfogadhatóbb töltési idejüket és a bizonyos modellek esetében már a dízelekével vetekedő hasznos teherbírásukat.