Ford Pro - Az első PHEV pick-up generáció
Negyedik alkalommal nyerte el a Ford Ranger PHEV, azaz egy konnektorról is tölthető hibrid pick-up az International Pick-up Award (IPUA) címet. Ez kiemelkedő eredmény a trófea tizenöt éves története során. És itt a bizonyíték, megkezdődött az elektromos átállás ebben a kategóriában is, ami rögtön sikertörténet, mert ezt a hibrid hajtásláncot repítettünk az élre a bulgáriai versenyre felsorakozott 5 jármű közül. Eredetileg lett volna még tisztán elektromos pick-up versenyző is, de ez az áttörés megmarad a 2027-es évadra.
A 2026/27-es évek pick-up győztesét a Bulgáriában megtartott, kiterjedt közúti és terep tesztprogram után választottuk ki. Összesen öt 4x4-es képességekkel is megáldott, dupla fülkés jelölt versengett a díjért, nevezetesen a FORD, az INEOS, a Foton két típussal is és a Maxus. Az utóbbi kettő kínai márka, első európai versengésük során meglepetést okozva lenyűgözték a zsűrit a különböző kihívások során nyújtott teljesítményükkel. Nekem extra élmény volt, hogy Budapestről a Szófia melletti teszt helyszínre a versenyprogramba utolsó pillanatba beugró Maxus volánja mögött érkeztem. Azaz egy jó ezer kilométeres vezetés tapasztalatairól már előzetesen is beszámolhattam zsűritársaimnak. Az INEOS igazi kakukktojás volt, régivágású formavilággal, szuperképességekkel. Már csak ára miatt sem lesz népautó, de az ínyencek nem fognak csalódni.
Végül a Ford szerezte a legtöbb pontot, az INEOS Grenadier Quartermaster lett a második, a Foton V9 pedig a harmadik. Teljesítmény még nagyobb hatékonysággal és alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás, kiváló ár-érték aránnyal, ilyen a győztes pick-up.
„A mindennapi feladatokhoz még nagyobb hatékonysággal és alacsonyabb üzemanyag-költségekkel büszkélkedő, kiemelkedő, kategóriavezető teljesítményével az új Ranger PHEV pazar módon ötvözi a 2,3 literes EcoBoost benzinmotort egy 75 kW-os akkumulátor táplálta elektromos hajtóművet. Az EV vezetési módok közül is választhatunk, így a belsőégésű üzem mellett akkumulátor vagy a kettő kombinációja segítségével is kalandozhatunk városban és terepen is a már jól ismert Ranger remekművet. 281 LE teljesítményével, 697 Nm nyomatékával és akár 3500 kg maximális vontatási kapacitásával a Ford Ranger ikonikus strapabírósága és kemény munkavégző képessége nem csorbult” – magyarázta a díjátadón Jarlath Sweeney, az IVOTY & IPUA elnöke.
A bejelentés és a trófea átadás a Solutrans 2025 gálavacsorán, az EurExpo kiállítási központban, Lyonban, Franciaországban volt. Amikor Hans Schep, a Ford Pro Europe ügyvezető igazgatója átvette a vágyott díjat Jarlath Sweeney-től, így nyilatkozott: „Rendkívül büszkék vagyunk és megtisztelve érezzük magunkat, hogy az új Ford Ranger PHEV elnyerte a 2026/27-es International Pick-up Award díjat. Miután 2024-ben a teljesen új Ford Rangerrel nyertünk, nagyra értékeljük a zsűri elismerését, amelyet most egy elektromos jármű képességeivel is rendelkező plug-in hibrid modellnek ítéltek oda, bizonyítva a Ranger sorozatot jellemző következetes kiválóságot és innovatív szellemet. A pick-up vásárlók a járműveik teljesítményére támaszkodnak a munkájuk elvégzéséhez, és ez az elismerés tovább erősíti, hogy a Ranger PHEV nem csak megfelel a vásárlóink által a Ranger-től elvárt kompromisszumok nélküli teljesítménynek, hanem még tovább is emeli azt. Elektromos hajtásával a Ranger PHEV még többet nyújt, beleértve az innovatív Pro Power Onboard funkciót, amely a járművet mobil áramforrássá alakítja. Ez jelentősen növeli a termelékenységet és a hasznosságot minden munkaterületen, így valóban az európai vállalkozások legjobb partnere lesz.”
„Ez a negyedik alkalom, hogy a Ford Ranger különböző változatai elnyerték ezt a rangos díjat, először 2013-ban és 2020-ban is önállóan, majd 2024-ben a címet megosztotta a Volkswagen Amarokkal. Nem kétséges, hogy a Ford egyértelműen vezető szerepet tölt be pick-up világában, mind az IPUA legtöbb elismerésével, mind az utóbbi időszak értékesítési eredményeivel az európai eladási listák élén állva” – mondta még a díjátadón zsűrielnökünk.
A FORD mellett versenyben voltak:
Bulgáriában egy remek teszt eseményen alapozhattuk meg döntésünket. Bulgár zsűritagunk Lacezar Apostolov, a Kamioni magazin ( www.kamioni.bg) főszerkesztője kiváló munkájáért hatalmas köszönet!
Az IPUA zsűri az International Van of the Year Award (IVOTY) csoport tagjaként ( www.van-of-the-year.com) jellemzően 2 évente szervezi a seregszemlét.
A bulgáriai csoportos jármű teszt, az ahhoz kapcsolódó rendezvények nem jöhettek volna létre az átadás előtt lévő LARA versenypálya támogatása nélkül! A teszt napjaiban már az utolsó aszfaltréteget fektettek a LARA kijelölt nyomvonalára. Az új létesítmény Samokovból kijövet, a Beli Iskar és Govedartsi felé vezető út jobb oldalán található.
Ez a Balkán legújabb pályája, amely FIA Grade 3 és FIM Grade C minősítéssel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy Formula 3 versenyek rendezésére is alkalmas. A helyszín stratégiai elhelyezkedésű, 10 km-re van Borovec-től, 15 km-re Belchin-től és 60 km-re Szófiától. De könnyel elérhető a 290 km-re lévő thesszaloniki és 440 km-re lévő bukaresti repülőtértől.
A pálya hossza 4 km, a pályán 15 kanyar található, a leghosszabb egyenes szakasz 900 m, amelyen 280 km/h feletti sebességre lehet gyorsulni. A pálya egyes szakaszai közötti összeköttetéseknek köszönhetően, a versenyek jellegétől függően, kilenc különböző körpálya alakítható ki, különböző hosszúságú körökkel – 1,09 és 3,93 km között. A létesítmény minden szabványnak megfelel, és parkolókkal, számos nézőtérrel, teraszokkal, helikopterleszállóval, paddockkal, kávézókkal, recepcióval, üzlettel, étteremmel, edzőterülettel, orvosi központtal rendelkezik.. Csak a paddock és az edzőterület 20 800 m²-en terül el. A 30 percen belül elérhető közeli települések – Borovec, Samokov, Belchin, Sapareva Banya, Maljovica, Govedartsi - bőséges szálláslehetőségeket kínálnak a résztvevők, vendégek és nézők számára, mivel a kiadható ágyak száma meghaladja a húszezret.
A létesítmény befogadóképessége 30 000 néző, az első szezonban (2026-ban) kb. 360 000 nézőt várnak. A pálya már készül arra, hogy a következő néhány szezonban nemzeti és balkáni motoros és autóversenyeket, drift fesztiválokat, tesztvezetési rendezvényeket, retro fesztiválokat, valamint mindenféle autómárka klubtagjainak rendezvényeit fogadja.
Látványos drón felvételek az épülő pályáról:
https://www.youtube.com/watch?v=akAvnVuBYOc



































