

Nagyon örülök, hogy igent mondtál a felkérdésemre és csatlakoztál a honlapom formálói, színvonalas publikációkkal való kitöltői közé. Közel 20 éves ismeretségünk, párhuzamos pályákon futó tevékenységink után bizakodva tekintek a közös munkára. Az a jó, hogy szinte nem is kell, hogy bemutassalak partnereinknek, hiszen jól emlékeznek még rád. A szakmából – akikkel találkoztam és beszélgettem erről az elhatározásomról - már többen kifejezték kifejezett örömüket az újra találkozás reményében. Ismered a szakma minden ágát – az elmélettől a gyakorlatig -, ugyanúgy nincs üres sor a jogosítványodban, ahogyan az enyémben sem. Megvan minden papírunk, amivel simán beállhatnánk sofőrként is dolgozni, sőt te ilyen jellegű tevékenységet időről-időre végzel is. Így pontosan tudjuk milyen kemény munka ez. Bemutatkozásod alapján is jól látszik, nem csak mozgó tárgyakként tekintesz az általunk vizsgált, elemzett, menetpróbák kapcsán látóterünkbe kerülő járművekre, hanem erős az érzelmi viszony is. A sajtónak szervezett bemutatókon, a menetpróbák során a kamion, az autóbusz, de még a kisebb haszongépjárművek volánja mögött is hiszem, hogy te is szerencsésnek gondolod magad, mert részesei lehetünk ennek a rendkívül sokszínű világnak. Tiszteljük a járműgyártók erőfeszítéseit a környezettudatos megoldásokért, erőfeszítéseiket az egyre biztonságosabb járművek megalkotásáért. És a közúti áru-, és személy fuvarozás ma már sokkal több, mint a járművek sima birtokba vétele, gyakran jár hozzá szolgáltatás, az elektromos járművekhez infrastruktúra ill. a hatékony működtetéshez IT megoldások sokaságát kínálják újonnan indult vállalkozások. És azt is látjuk, a szektor jelentősége egyre csak fokozódik, egyre jelennek meg az új szereplők, nyílik az olló, jönnek a kínaiak... Megjelenítésre érdemes témákból eddig sem volt, s nem is lesz hiányunk. Az ITOY, IVOTY. Pick-up Awards zsűri tagságaim garanciák arra, hogy nem csak európai, de a társult tagoknak köszönhetően gyakorlatilag globális szinten kapunk rálátást a szektor sikereire, kihívásaira, problémáira.
Nagy szavak, de komolyan gondolom, írásainkkal, elemzéseinkkel, edukáló anyagainkkal tényleg tegyük mi is kicsit jobbá a világot!