top of page

SCANIA Super 11

 

Bár a zöldítési hullám szépen csendben eléri a közúti fuvarozás legnagyobb járműveit is, azért messze még a messze... A következő évek még biztosan a dízeles kamionokról szólnak majd, ahol elérni látszódik a hatékonyság fizikai határa. Nincsenek már tartalékok. Vagy mégsem?  A  SCANIA mérnökei úgy gondolják, van még potenciál a dízelben is! Két év telt el a Super 13 bevezetése óta, s a siker felbátorította a fejlesztőket a tovább lépésre. Megalkották a Super 11 öthengeres hajtóművet. Szó szerint "levágtak" egy hengert a blokk egyik végéről, s a moduláris felépítésnek köszönhetően, a Super  13 alkatrészeinek 85 %-át felhasználva megszületett egy olyan kompakt szerkezet, mely igen széles körben hasznosítható. A SCANIA főhadiszállásán, Södertelje-ben ismerkedtünk a mérnöki bravúrokkal és a tesztpályán olyan járműveket is vezethettünk, melyeket már a SUPER 11 motorokkal építettek. Nem mellesleg az újdonság rajta van az International Truck of the Year idei szavazólapján is, amivel a magunk részéről is elismerjük a SCANIA erőfeszítéeit!

        

A Super 11 motor (valójában 10,6 liter a pontos lökettérfogat) 85 kg-mal könnyebb a Super 13-nál, és akár 7%-kal jobb üzemanyag-hatékonyságot tud, mint az ezzel összevethető "jó öreg", de kisebb 9 literes motor. A tömeg érzékeny, energiahatékony fuvarozás kiszolgálására lett tervezve, mindezt  minőség romlás nélkül, hatékonyságot, teljesítményt és nagyobb rugalmasságot biztosítva a felhasználóknak.

A Super 11 három teljesítményfokozatban kapható: 350, 390 vagy 430 LE, megfelel az Euro 6 szabványoknak - sőt lehet belőle akár EURO 7 normát is teljesítő, ha egyszer majd úgy alakul ... -, és alkatrészeinek 85%-a megegyezik a bevált Super 13 motoréval. A két motor így szuper hatékonysággal szolgálhatja ki nem csak a SCANIA, de a TRATON csoport többi járműveit is, s akár autóbuszokban, hajókban is felhasználható.

A karbantartási intervallumok akár 30 százalékkal hosszabbak, mint a Scania 9 literes motorjainál, ami segít az üzemeltetőknek növelni az üzemidőt és csökkenteni az általános szervizköltségeket.

A Super 11 számos fontos fejlesztést tartalmaz, amelyek több éves technikai innovációk tesztelésének eredményei. Az új motor a Scania saját, változó szelepvezérlésű bütyköstengely-technológiájával van felszerelve, amely valós idejű motorhő kezelést és jobb égési teljesítményt tesz lehetővé. Ehhez új motor szoftver és kiegyensúlyozó tengelyek társulnak a rezgés csökkentése és a robusztus motorfék érdekében,. Ez utóbbi  a Scania Variable Valve Brake (VVB) rendszerén keresztül akár 344 kW teljesítményt is biztosít. Mindez egy simább futású, kényelmesebb vezetési élményt nyújtó motorhoz vezet. A Scania szabadalmaztatott turbóadagoló rendszere szintén javítja az AdBlue felhasználását és tovább növeli a motor hatékonyságát.

További részletekkel nem is untatnám az olvasót, hiszen az átlag felhasználót mindössze a végeredmény érdekli, amit  a Super 13 eredményei már most masszívan megalapoznak.

A lenyűgöző üzemanyag-hatékonyság és a kisebb tömeg  már önmagában is meggyőző érv az új motor fenntarthatósága mellett, de további előny, hogy a Super 11 kompatibilis mind a HVO (hidrogénezett növényi olaj), mind a FAME (biodízel -  zsírsav-metilészter) üzemanyagokkal. Ez lehetővé teszi a üzemeltetők számára, hogy új infrastruktúrába való befektetés nélkül csökkentsék kibocsátásukat.

A kompakt, könnyű és nagy teljesítményű Super 11 számos fuvarozási alkalmazást szolgál majd ki. A távolsági áru szállítás nyerges vontatóitól a legkülönfélébb szóló járművekben is megtaláljuk majd.

A Super 11-gyel a Scania remek választási lehetőséget kínál azoknak, akiknek kevesebb teljesítmény is elegendő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran használnak a flotta tulajdonosok aránytalanul nagy teljesítményű teherautókat olyan munkákhoz, ahol ez nem feltétlenül szükséges. Ráadásul kisebb saját tömegével, alacsonyabb fogyasztásával, esetleg jobb Vecto-pontszámával és alacsonyabb károsanyag-kibocsátásával ez az okos választás.

És dízel motor még sokáig kellhet építőipari alkalmazásokhoz,  jól jöhet áramfejlesztőkben vagy éppen  hajókban. Így  a teljes kép  akár egy sikeres  üzleti eredményt is megalapozhat.


A prezentáció után kipróbáltuk a 11 literes motorral szerelt járműveket. Az adott teszt körülmények mellett nehéz olyan értékelést adni, ami alapján azt lehet mondani, hogy ez igen, ez tényleg szuper. És igazából sík terepen lesz a legjobban kihasználható, a tesztpálya nem éppen ilyen… Az viszont már azon  a pár kilométeren is felmérhető volt, hogy nincs vibráció, rezonancia, a járműdinamika lenyűgöző! A mindennapi használat persze majd kiállítja a végleges bizonyítványt. Nincsenek kétségeim a hozzáadott érték tekintetében!

montázs.jpg

Kapcsolat

Telefon: +36 1 2217399

E-mail: etruckandbus@gmail.com

alapzsuripng.png

Felíratkozás

Iratkozzon fel, hogy azonnal megkaphassa az e Truck & Bus oldalon megjelent híreket, frissítéseket.

Köszönöm a feliratkozást!

© H-2024 etruckandbus.hu

  • LinkedIn
  • Facebook
bottom of page